Üdvözöljük Újkér község hivatalos honlapján!

2026.06.09., Félix napja van!

Tisztelt Látogatók, Kedves Vendégünk!

Újkér Község Önkormányzata és a településen élők nevében szeretettel köszöntöm Önt! Örülök, hogy a településünk iránt érdeklődik, és bízom benne, hogy személyesen is találkozhatunk majd. Újkér 1000 lakosú község Győr-Moson-Sopron megye délnyugati részén, az Alpokalja és a Kisalföld találkozásánál. A településen áthalad a Sopront és Ausztriát a Balatonnal összekötő 84-es számú főút, vasúti megállója a Sopron-Szombathely vonal mentén található.

A község Újkér, Felszopor, Alszopor, Makkoshetye 1950-ben történt egyesülésével jött létre. A négy település tekintélyes történelmi múlttal rendelkezik, az első írásos említések a 13-14. századból ismeretesek. Az évszázadok során tulajdonosaik voltak többek között a Nádasdy, a Széchenyi, a Festetics, a Solymossy valamint a Szopory, és Csikos családok is. Jelentőségét jelzi, hogy a Nádasdyak a 15-16. században megyeházát és megyegyűléseket tartottak Újkéren.

Újkér kivételes helyzetben van, mert a településünkön két templom is található, melyek az elmúlt években kívülről és belülről is megszépültek. Mindkettő rendkívüli történelmi múlttal rendelkezik. Büszkék vagyunk a Tájházunkra, és az elmúlt években folyamatosan növekszik a horgásztavunk népszerűsége is.

Közösségünk tudja, mely értékeire lehet büszke, és ezeket az értékeket szívesen mutatjuk meg a településünkre látogatóknak! Kellemes barangolást a honlapon, és várjuk sok szeretettel a településünkön!

Sulyok Balázs József
polgármester

Nézzen körül nálunk!

HÍREK

Aratási tájékoztató, tűzvédelmi szabályok

  PDF: aratási tájékoztatás Győr-Moson-Sopron Váregyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Soproni Katasztrófavédelmi Kirendeltség Kirendeltségvezető   Tájékoztató a mezőgazdasági munkálatokkal kapcsolatos tűzvédelmi és iparbiztonsági szabályokról A mezőgazdaság ágazatában a tavaszi munkákat lassan befejezik, de hamarosan következik a nyári betakarítás időszaka, amelyre minden gazdának fel kell készülnie nemcsak a gépek üzemképessége, hanem tűzvédelmi megfelelősége szempontjából is. A nagyon meleg […]

Lakossági tájékoztató az Óvoda költözésével kapcsolatban

  Tisztelt Újkériek! Az óvodafelújítással, és az átmeneti épülettel, költözéssel kapcsolatban az Intézmény dolgozói, és az Intézmény által a szülők is tájékoztatva lettek, de fontosnak tartom, hogy a település egyetlen köznevelési intézményével kapcsolatos információk a lakosság részére is megosztásra kerüljenek. Az önkormányzat célja, hogy fejlessze a gyerekek számára a napközbeni elhelyezést biztosító óvodai intézmények által […]

Azbeszt – ügy! Lakossági tájékoztató!

  Azbeszt – ügy! Lakossági tájékoztató! Tisztelt Újkériek! A híradásokból mindenki értesülhetett, miszerint ausztriai bányákból azbeszttel szennyezett kőzet érkezhetett Magyarországra, és több településen útépítések során határérték feletti azbeszttartalmú kőzúzalékot használtak fel. Az azbeszt nem kötött formában, hanem kőzúzalékban található és így a kőzuzalékos útfelület kiporzásának következtében (forgalom, szél) porral együtt kerülhet a levegőbe. Újkéren, lakott […]

Hasznos linkek, oldalak