Üdvözöljük Újkér község hivatalos honlapján!

2024.04.16., Csongor napja van!

Tisztelt Látogatók, Kedves Vendégünk!

Újkér Község Önkormányzata és a településen élők nevében szeretettel köszöntöm Önt! Örülök, hogy a településünk iránt érdeklődik, és bízom benne, hogy személyesen is találkozhatunk majd. Újkér 1000 lakosú község Győr-Moson-Sopron megye délnyugati részén, az Alpokalja és a Kisalföld találkozásánál. A településen áthalad a Sopront és Ausztriát a Balatonnal összekötő 84-es számú főút, vasúti megállója a Sopron-Szombathely vonal mentén található.

A község Újkér, Felszopor, Alszopor, Makkoshetye 1950-ben történt egyesülésével jött létre. A négy település tekintélyes történelmi múlttal rendelkezik, az első írásos említések a 13-14. századból ismeretesek. Az évszázadok során tulajdonosaik voltak többek között a Nádasdy, a Széchenyi, a Festetics, a Solymossy valamint a Szopory, és Csikos családok is. Jelentőségét jelzi, hogy a Nádasdyak a 15-16. században megyeházát és megyegyűléseket tartottak Újkéren.

Újkér kivételes helyzetben van, mert a településünkön két templom is található, melyek az elmúlt években kívülről és belülről is megszépültek. Mindkettő rendkívüli történelmi múlttal rendelkezik. Büszkék vagyunk a Tájházunkra, és az elmúlt években folyamatosan növekszik a horgásztavunk népszerűsége is.

Közösségünk tudja, mely értékeire lehet büszke, és ezeket az értékeket szívesen mutatjuk meg a településünkre látogatóknak! Kellemes barangolást a honlapon, és várjuk sok szeretettel a településünkön!

Sulyok Balázs József
polgármester

Nézzen körül nálunk!

HÍREK

Álláspályázat Iváni Közös Önkormányzati Hivatal – Igazgatási ügyintéző

LINK: Álláspályázat Igazgatási ügyintéző munkakör betöltésére_IVÁN ÁLLÁSPÁLYÁZAT IVÁNI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL pályázatot hirdet Közszolgálati jogviszony (Kttv.) keretében Igazgatási ügyintéző  Munkakör/feladatkör betöltésére. Tevékenységi kör (ellátandó feladatok): jegyző kereskedelemmel, szálláshellyel és ipari tevékenységgel kapcsolatos döntéseinek előkészítése, ezen tevékenységgel kapcsolatos nyilvántartások vezetése, – jegyző környezet- és természetvédelemmel valamint hulladékgazdálkodással kapcsolatos feladatainak teljes körű ellátása, – jegyzői hagyatéki feladatok […]

VÁLASZTÁS 2024 – Ajánlások számának megállapítása Újkér

  VÁLASZTÁS 2024 Ajánlások számának megállapítása Újkér Hirdetmény: Ajánlások számának megállapítása Újkér

KORMÁNYABLAKBUSZ ÉRKEZIK 2024.április 23.

Hasznos linkek, oldalak